Medgyesi Kriszta, PCC

coach, tréner, szervezetfejlesztő

Változás. Biztonság. Mintha két ellentétes fogalom lenne. Amint elindulunk céljaink felé, egy részünk örül a változásnak. Egy másik részünk pedig foggal-körömmel kapaszkodik abba, ami eddig volt: a változatlanság biztonságába.

Vezetői coaching, life coaching, tréneri és szervezetfejlesztői munkám során ügyfeleimet abban szeretném támogatni, hogy elérjék egyéni és szervezeti céljaikat, és a rájuk váró kihívásokra új/jobb megoldásokat találjanak. Mindezt úgy, hogy a változás biztonságos legyen. Azért, mert a folyamat során megteremtjük a célok eléréséhez szükséges érzelmi biztonságot. Azért, mert a mélységet és a tempót te választod meg. És azért, mert olyan módszereket használok, és úgy vagyok veled, hogy nem sérülsz, hanem növekszel.

vállalati coaching, szervezetfejlesztés, life coaching, Medgyesi Kriszta coach

Szeretek a már meglévő erősségekre építeni; hiszem, hogy mindenkiben ott van a céljai eléréséhez szükséges tudás, tehetség, tapasztalat és lehetőség. A coaching céljainak elérése mellett az is fontos nekem, hogy ügyfeleim megerősödjenek, és jövőbeli hasonló helyzeteiket könnyebben felismerjék, illetve megtanulják megoldani.

Szakmai hitelességemhez én is folyamatosan fejlesztem magam önismereti munkával, módszertanok megismerésével és szupervízióval. Stabil értékrend jellemez, melynek fontos része az etika és a titoktartás.

Szervezetfejlesztő és coaching módszereim

Fontos nekem, hogy hogy ügyfeleim saját tempójukban és útjukon, jó érzéssel haladhassanak céljaik elérése felé. Ehhez széles eszköztárat kínálok: a megoldás-orientált módszertan, a Gestalt, a tranzakció-analízis, a személyiségtipológiák, a rendszerállítás és a tréneri munkám során megismert modellek éppen úgy szerepet kaphatnak egy ülés során, mint a jelenlét, a meghallgatás, a jó sztorik vagy a humor. A coaching mellett fókuszolással és testtudatos módszerekkel is dolgozom. Minősített ARPe©, GPOP™, Hogan, DISC, BM (Business Motivators), PersoLog Személyiségprofil, Profiles XT és SHL visszajelző vagyok.

A Fókuszolás-orientált Coaching (FOC) módszertan magyarországi kiképző trénereként coachokat is rendszeresen támogatok önismeretük és szakmai munkájuk gazdagításában. 2011 óta coaching témában óraadó vagyok a BMGE tanácsadó szakpszichológus képzésén, 2018 óta pedig az Antener Trénerképzőjének budapesti vezető trénereként trénereket és szervezetfejlesztőket is képzek. Küldetésemnek tekintem mások támogatást abban, hogy segítői hivatásukat professzionálisan és etikusan végezzék. Az ArtWork csapattal a művészet segítségével kínálunk fejlődési lehetőséget a velünk dolgozó vezetői és szakértői csapatoknak. Ezt a színes palettát az egyéni és team coachingok, illetve a szervezetfejlesztés folyamatok teszik számomra még teljesebbé.

Hiszek a folyamat jellegű fejlesztésekben. A változások a coaching ülések között tovább mélyülnek, a folyamat jelleg lehetőséget ad az új megoldások biztonságos kipróbálására, és így tudunk dolgozni a felmerült újabb kérdéseken, elakadásokon is.

 

LinkedIn profilomat itt találja.

, Szervezetfejlesztés és coaching tapasztalataim

Szervezet- és vezetőfejlesztési munkám során a multik világában és a nonprofit szektorban egyaránt dolgoztam. Alakítottam ki és valósítottam meg szervezetfejlesztési folyamatot 3-tól 1800 fős területig. Ismerem a különböző vezetői szintek, a projektmenedzsment és a szakértők leggyakoribb kihívásait, és a szervezeti változások által létrejövő helyzeteket, érzéseket.

Nem szervezeti ügyfeleimmel pedig a legkülönbözőbb magánéleti kérdéseken dolgoztunk már együtt. Izgalmas, energizáló és örömteli számomra, hogy részese lehetek a változásnak, ami a közös munkánk során bekövetkezik.

2005 óta foglalkozom egyének és szervezetek fejlesztésével. A Lemma coaching rendszerszemléletű és megoldásorientált coach képzését, a Magyar Pszichológiai Társaság és a Solution Surfers brief coach módszertani képzéseit, a Gestalt Coaching Center Gestalt vezetői coaching képzését, Action Learning Team Coach képzését, illetve a SolutionSurfers team coach képzéseit végeztem el. A Magyarországi Coach-szervezetek Szövetsége által minősített coach vagyok.

Tagja vagyok az ICF-nek (Nemzetközi Coaching Szövetség), és coach minősítési rendszerében 2019-ben PCC (Professional Certified Coach) minősítést is szereztem, melyet 2022-ben megújítottam.

  

Mentés

Mentés

Mentés

Szakterületeim

Coaching, tréning és szervezetfejlesztés

A vezetői coaching során a konkrét helyzetek megoldásán túl egy jobb minőségű vezetői működést, témán túlmutató tanulást, tudatosabb helyzetkezelést is kapunk.
A projektvezetők, kulcs projekttagok egyéni, illetve a teljes projekt csapat csoportos coaching folyamata a siker célzott, időben és ráfordításban is hatékony útja.
Mindenkiben ott rejlik a céljai eléréséhez szükséges potenciál. A life coach támogató szerepet vállal az egyén számára fontos célok felismerésében, elérésében.
A csoportos coaching során a résztevők egymástól is tanulnak, és megkaphatják a szükséges érzelmi támogatást is, miközben minden résztevő fejlődik.

Ajánlások, visszajelzések

„Nem volt számomra teljesen ismeretlen a coaching fogalma, mielőtt Krisztával dolgozni kezdtem, már előtte is tapasztaltam ennek a módszernek a hatékonyságát és előnyeit. A szervezetbe érkezett új vezetőként Kriszta segített megbirkózni a kezdeti nehézségekkel, támogatta a beilleszkedési folyamatot, és segített konfliktusos helyzetek kezelésében. Kriszta minden alkalommal olyan beszélgetést kezdeményezett, aminek köszönhetően önmagam jöhettem rá az evidens válaszra. A beszélgetések során számomra nagyon hasznos volt, hogy Kriszta más szemszögből nézi a dolgokat, és olyan kérdéseket tesz fel, amiket lehet, hogy soha nem tennék fel magamnak, így gondolkodásra késztetett minden egyes beszélgetésünk. Az általa hozott feladatok és eszközök mindig segítették a fejlődésemet.

A foglalkozások alkalmával Krisztának sikerült bizalmas, bensőséges hangulatot teremtenie, empátiával, tapintattal, nyitottsággal érzett rá, hogy merre kell terelni a folyamat menetét, hogy az a leghatékonyabb legyen a probléma megoldása szempontjából. Saját tapasztalatom alapján teljes bizalommal ajánlom őt.”

Rados Lilla

Capex menedzsment központ vezetője, Magyar Telekom Nyrt.

„Egy éve dolgoztam a Magyar Szomato-pszichoterápiás Egyesület vezetőjeként, mikor Krisztával elkezdődött az együttműködésünk. Szervezetfejlesztőként és coach-ként segítette a vezetői feladataim ellátását és azt, hogy munkatársaimmal megtaláljuk a közös hangot, és azt a fajta munkamódot, amivel hatékonyan tudunk működni.

A legmeghatározóbb alapélményem Krisztával kapcsolatban az volt, hogy találkozóink során pillanatok alatt képes oldott és emberi légkört teremteni, amiben láthatóvá, kibonthatóvá és feldolgozhatóvá válnak a szervezetünk működését akadályozó és szerepkonfliktusokhoz vezető sajátságok. Kriszta személyében szakmailag maximálisan felkészült, megbízható és teherbíró segítőre találtam. Jó szívvel ajánlom bárkinek, aki ilyen irányú segítséget keres.”

Kántor Árpád

elnök, Magyar Szomato-Pszichoterápiás Egyesület

„Kriszta pontos, felkészült, nyitott szakember. Személyes kisugárzásának, őszinteségének köszönhetően a közös munka rendkívül oldott hangulatban zajlott, ennek köszönhetően nem okozott problémát megnyílni. Így könnyen meg tudtuk határozni, hogy melyek azok a területek, amelyekkel valóban foglalkozni érdemes és természetesen a munka is sokkal hatékonyabbá vált, amit Kriszta számtalan eszközzel, módszerrel tett színesebbé. Nagyon szerettem az együtt töltött órákat, igazán nagyszerű élmény volt számomra vele, általa fejlődni. Alig várom a folytatást!”

Dr. Németh Mária

Vezető Jogtanácsos, TESCO-GLOBAL Zrt.

Krisztában egy kiváló trénert ismerhettünk meg a csapatépítés során. Pozitív, barátságos és lelkiismeretes személyiségénék köszönhetően könnyen megtalálja a közös hangot minden résztvevővel. A tréninget változatos és érdekes feladatokkal tarkítja, amelyek során rengeteget tanulunk magunkról, munkatársainkról illetve a cégről is. Hatékonyan diagnosztizál, támogat és felvázolja a megoldási lehetőségeket. Nagyon ajánlom Krisztát mindenkinek, aki saját személyiségét is szeretné fejleszteni a sikerhez vezető út során.
Szögi Péter

General Manager, Hotel Zenit BUDAPEST Palace ****

„Amikor Krisztával találkoztam, egyéni vállalkozóként számtalan rendezetlen szakmai cél megvalósításán dolgoztam, fogalmam sem volt, hogy azoknak mi köze van egymáshoz, vagy akár hozzám. 3 helyen laktam, amelyek egymástól 1500 km és 120 km távolságra voltak, és valahogy sehogy sem sikerült döntést hoznom arról, hogy valójában hová is tartozom, hol és hogyan szeretnék élni, és milyen lépéseket kell megtennem ahhoz, hogy ez megvalósuljon.
Nyolc kijelölt coaching alkalomban állapodtunk meg – ennyi állt rendelkezésemre a következő lépések kijelölésére, valamiféle középtávú életterv kidolgozására, és az eredmény még most is lenyűgöz! Felismertem, hogy nem szeretnék külföldön élni, hogy nem tudtam tisztelni magam az akkori élethelyzetemben, ezért kiléptem a párkapcsolatomból és visszaköltöztem Magyarországra, felállítottam a fontossági sorrendet a szakmai és pénzügyi céljaim között, és sikerült egy olyan, az egyéniségemet, személyes preferenciáimat és lehetőségeimet maximálisan figyelembe vevő, örömteli életet kialakítanom, amely minden ízében önazonos. ”  

Győrffy Éva

“Töredelmesen bevallom, hogy régimódi és koros emberként nem igazán hittem a coach tevékenységben. Kitöltöttem egy tesztet és nem is vártam folytatást míg Medgyesi Kriszta fel nem hívott. Már a telefonban szimpatikus volt a hangja, amit csak megerősített az első találkozásunk.
A találkozás és a bemutatkozó beszélgetés eredménye az volt, hogy kíváncsi lettem a folytatásra, a módszerre és Krisztára. Ezt a tevékenységet csak a kölcsönös szimpátia esetén lehet sikeresen végezni és úgy érzem, hogy ez az elejétől megvolt, pedig nem vagyok egy barátkozó típus.
Nagyon szeretek beszélni, mesélni, ezért komoly feladatot adok annak aki engem valamilyen mederbe szeretne terelni, de Krisztának sikerült. Ezt kedvességgel és szakértelemmel tette amiért nem lehetett rá haragudni.
Nagyon sokat tanultam Tőle az önértékelésről, a továbblépés módszertanáról, az önbecsülés visszaszerzéséről. Teljesen megváltoztatta a hozzáállásomat a munkakereséshez, az “állásinterjúk” kezeléséhez, a fellépésemhez.
Nagyon köszönöm a munkáját, hálás vagyok mert megismerhettem és azért amit a beszélgetéseink adtak nekem.”

Rosta János

“Krisztával kapcsolatban három dolgot szeretnék a – minden várakozásomat felül múló – közös munkánk tapasztalatából kiemelni.
1.) Páratlan az odafigyelő képessége. Ilyen őszinte, nyitott, totálisan a másik minden szavára és rezdülésére szeretetteljes elfogadással figyelni tudó emberrel még nem találkoztam. El sem tudtam képzelni – és döbbenetesen jó élmény volt, hogy így figyelnek rám! Kriszta annyira valóban „ott van” a folyamatban, valóban maximális figyelmével és szeretetével, hogy maga a vele való beszélgetés is páratlan élmény! Ez pedig nagyon jó, felemelő, erőt adó alap a megoldások megtalálásához.
2.) Hihetetlenül éleslátó. Igazán profi, magas képzettsége és éles szeme azonnal észreveszi a lényeget. Sokkal rövidebb idő alatt, sokkal mélyebb, belső, rejtett impulzusokat, motívumokat, erővonalakat is észrevesz, mint bármely általam eddig megismert szakember. Ezáltal döbbenetesen hatékonyan és nagyon rövid idő alatt tud ténylegesen segíteni.
3.) Extrém mértékben korrekt és etikus. Olyan stabil értékrenddel és belső tartással rendelkezik, olyan elképesztően korrekt módon kezeli a különböző dolgokat, hogy csak hüledeztem: van ilyen ember? És van! Ő!”

Szűcs Cecília

“Krisztával olyan volt együtt dolgozni, mintha megállt volna az idő, és ezalatt nyugalomban, biztonságban elkezdhettem kirakni a saját magam/szakmaiságom puzzle-jét. Hagyta, hogy én keressem meg a darabokat, de azt már nem, ha nem összeillő darabokat akartam egymásba erőltetni.
Kriszta önzetlensége lenyűgöző, nagy bizalmat keltett bennem, hogy azt éreztem, mindent megoszt velem, ami a hasznomra lehet, amivel felkészülhetek a vállalati környezetre.”

Bőtös Balázs

“Kriszta az első pillanattól kezdve olyan biztonságos és bizalmas légkört teremtett, amiben tudtam, hogy jó helyen, “jó kezekben” vagyok. Találkozásaink minden másodpercében rám,  gondolataimra, érzéseimre, igényeimre figyel, és ezeket gyakran szavak nélkül is tökéletesen érzékeli. Így igazán rövid idő alatt lát – és láttat – meg olyan belső, mélyen rejtett dolgokat, amiket egyébként talán soha nem ismertem volna fel. Kérdéseivel és pontos észrevételeivel segít abban, hogy eljussak az elakadás megértéséig – és ez neki köszönhetően szinte hihetetlenül gyorsan megtörténik. A felismerés után mindig több lehetséges utat és széles eszköztárat ad a kezembe, amelyek segítenek a továbblépésben. Felkínálja a lehetőséget, hogy ezek közül kiválasszam a hozzám legközelebb állót, ami a saját igényeimnek, helyzetemnek, tempómnak megfelel.
A vele való találkozások után értettem meg igazán, hogy miért a “biztonságos változás” kifejezés írja le legpontosabban azt, amit Kriszta nyújt, ráadásul igazán hatékony és élményteli beszélgetéseken keresztül.”

Tujner Fanni

Egy nagy, és pár felsejlő, kisebb problémára kerestem megoldást, amikor Krisztára rátaláltam. Kicsit kételkedve mentem hozzá, mint coach-hoz, el-elbizonytalanodva, hogy ez a módszer egyáltalán alkalmas-e bármire is, és különösen: pár alkalommal mit lehet elérni?!
Hat alkalom után, a coaching befejezését követően immáron meggyőződéssel állítom: a módszer alkalmas és pár alkalom alatt is alkalmas arra, hogy berögzült szokásokat, téves elképzeléseket, némi önbizalom-hiányt és önértékelési problémát úgy tegyen helyre, hogy a magammal való szembesülés egyedülálló nagy kaland volt, ami alatt még jól is éreztem magam.
Ehhez természetesen kellett Kriszta személyisége és tudása, tapintatos magatartása és segítőkész hozzáállása is. Csak ajánlani tudom mindenkinek: igazából még annak is, aki úgy gondolja, hogy neki erre semmi szüksége:-).

Hegedüs Kriszta

Köszönöm Medgyesi Kriszta! Köszönöm, hogy segítettél felismerni azt az utat , amin nem kell, hogy járjak, nem kell hogy fájjon. Ajánlom Krisztát! Kérdéseivel, megérzéseivel rávezetett, hogy el tudjam dönteni, merre akarok menni, mi a fontos számomra! Ülésein néha sírtam, de mindig elgondolkodtatóan, lényegre törően tudta az összefüggéseket megláttatni velem! Tiszta szívvel ajánlom Krisztát bárkinek, aki  elakadt, megrekedt, vagy úgy érzi agyonnyomja valami, vagy nem tudja merre van az útja, és változtatni akar! Változtatni magamon, a hozzáállásomon, az életemen és ezáltal a jövőmön. Krisztával Sikerül!

Várkoly Ilona

“Krisztát egy kedves barátom ajánlotta. Elolvastam az ajánlásokat a honlapján és mivel azt láttam, hogy nagyon empatikusnak látják mások, ezért belevágtam, hogy segítséget kérjek Tőle a már-már nyomasztó karrierváltási dilemmámban. Bíztam benne, hogy jó kezekben leszek és valakitől sikerül végre hathatós segítséget kapnom. Már az első alkalommal kiderült, hogy tényleg jó kezekben vagyok. Szinte a vesémbe látott, és ez elősegítette a biztonságos légkört és hogy Vele akarjam folytatni a munkát. Minden alkalommal kemény munka folyt, és így nagyon gyors léptekkel haladtunk. Kriszta nagyon tud figyelni végtelen empátiával, és nekem pont erre is volt szükségem. És az eredmény? Önbizalom fejlesztés és egy új karrier lehetőség, valamint végtelen boldogság, hogy ez így viszonylag rövid idő alatt összejött! Hálás köszönet ezért Krisztának, akit azóta is mindenkinek csak ajánlok!”   

Tarnai-Moldován Judit

 “Krisztát ajánlások nélküli keresésem során találtam meg, szimpatikus volt a változásról való véleménye, illetve amit képvisel, nekem nagyon emberinek és elérhetőnek hatott. Miután felvettük a kapcsolatot, ezt a benyomást megerősítette bennem, a korrektségével megfűszerezve.
 A beszélgetéseink tempóját és irányát illetően mindig maximálisan rugalmas, egy olyan coach-nak ismertem meg, aki nagyon éles szemű, és ezzel az éles szemmel valóban rám figyelt, jobban is, mint amire számítottam, amiért nagyon hálás vagyok ?
 Egy-egy találkozó alkalmával nem mindenható megoldásokat adott nekem, hanem inkább szempontokat és irányokat. Nagyon nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy miután felismertük, hogy én valójában milyen vagyok és nekem mi a fontos, ezeken az irányokon hajózva végül révbe érjek egy-egy olyan megoldással, ami az én döntéseimen alapszik, és ezért 100%-ig a magaménak érzek. Az irányokat és szempontokat már a beszélgetéseink során elkezdte velem, mint gondolatmenetet gyakoroltatni. Ezután sokkal könnyebben emlékeztem ezekre a “mintázatokra” és ismertem fel ezeket különféle helyzetekben. Bárhogy is döntöttem végül, ugyanolyan nyugalmat és nem egy esetben pozitivitást hozott az életembe, mint amilyen szellemben a beszélgetéseink teltek.
 Ennek tükrében mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom Krisztával a közös munkát, én arra tippelek, hogy együtt nagyon nagy dolgokat értek majd el!”

Major Dániel

Karbantartó koordinátor, P&G

„Krisztát egy, a cégem által szervezett program során ismertem meg, ahol a női vezetők támogatása volt a cél. Mielőtt elkezdtünk volna együtt dolgozni, bevallom kicsit kételkedtem a programban. Nem tudtam, hogy fognak majd a közös alkalmak zajlani, mivel online találkozásokról volt szó.    

A  „találkozók’’ során Kriszta segített abban, hogy megértsem, és más szemszögből közelítsem meg a munkahelyi problémákat, kihívásokat, és hogy megtaláljam a számomra megfelelő módszert. Tetszett, hogy kérdéseivel ösztönzött arra, hogy a megszokottól eltérően gondolkozzak, és lássak rá szituációkra.  Minden alkalom után érzelmileg és mentálisan feltöltődve kezdtem neki a kijelölt „házi feladatoknak’’.

Nagyon szimpatikus volt Kriszta személyisége és hozzáállása, rögtön megtaláltuk a közös hangot, jó hangulatban telt el minden óra. Kedves, nyitott, kiváló szakembert ismertem meg benne. Bizalommal ajánlom őt, remek élmény volt vele dolgozni.”

Szabó Anna

Manager, Hilton London Canary Wharf