Rólam

Támogatlak, hogy biztonságos legyen elképzelni, és felvállalni azt az embert, akivé válni akarsz!

Segítek, hogy a döntéseidnél magadat is vedd figyelembe, és (szó szerint is) érezd jól magad!

Küldetésem

2004-ben fogalmaztam meg küldetésemet: szeretnék segíteni egyéneknek, csoportoknak és szervezeteknek abban, hogy a saját szempontjaik szerint jobban tudják élni az életüket. Azóta dolgozom azon, hogy ezt minél jobb minőségben megvalósítsam, képzésekkel, önismereti munkával és rengeteg szakmai tapasztalattal.

Az álmom mára valóra vált: coach-ként, trénerként, szervezetfejlesztőként és coach szupervizorként nap mint nap azon dolgozom, hogy ügyfeleim kitűzzék és elérjék a számukra fontos célokat. Biztonságosan.

Fontos nekem,

hogy ügyfeleim saját tempójukban és útjukon, jó érzéssel haladhassanak céljaik elérése felé. Ehhez széles eszköztárat kínálok: a megoldás-orientált módszertan, a Gestalt, a tranzakció-analízis, a személyiségtipológiák, a rendszerállítás és a tréneri munkám során megismert modellek éppen úgy szerepet kaphatnak egy ülés során, mint a jelenlét, a meghallgatás, a jó sztorik vagy a humor. A coaching mellett fókuszolással és testtudatos módszerekkel is dolgozom.

Minősített ARPe©, GPOP™, Hogan, DISC, BM (Business Motivators), PersoLog Személyiségprofil, Profiles XT, SHL és PersonalGuide® visszajelző vagyok.

Főbb tapasztalataim vezetők támogatásához

A Magyar Telekomban senior HR specialistaként 6 évig feleltem a vezérigazgatónak és csapatának fejlesztési folyamatáért, illetve a 400 közép- és felsővezető különleges fejlesztéseiért. Hozzám tartozott az összes egyéni és csoportos szervezeti coaching igény.

2007-ben tartottam az első vezetőfejlesztő tréninget. 2016 óta a legkülönbözőbb iparágakban és vezetői szintekkel dolgozom; Magyarország mellett Angliától Dubai-ig.

Több mint 1.200 órát töltöttem vezetők és magánemberek coach-olásával.

Főbb tapasztalataim szervezetek támogatásához

Szervezet- és vezetőfejlesztési munkám során a multik világában és a nonprofit szektorban egyaránt dolgoztam.

Alakítottam ki és valósítottam meg szervezetfejlesztési folyamatot 3-tól 1.800 fős területig.

Terveztem és valósítottam meg díjnyertes vezetőfejlesztési folyamatot („Szépmű Projekt”).

Telekomos szervezetfejlesztőként dolgoztam abban a projektben, amelyik 2014-ben elnyerte az SZMT Legjobb OD Projekt díját. Két évig voltam Közép-Európa legnagyobb SAP (ERP) transzformációjának belsős változásmenedzsere.

Ismerem a különböző vezetői szintek, a projektmenedzsment és a szakértők leggyakoribb kihívásait, és a szervezeti változások által létrejövő helyzeteket, érzéseket.

Főbb tapasztalataim egyének támogatásához

2004-ben döntöttem el, hogy segítő leszek, azóta tanulok és tapasztalok ehhez a hivatáshoz. Több mint 2000 órát töltöttem önismereti és terápiás munkával, hogy az üléseink tényleg Rólad szóljanak, és hogy minél hitelesebb lehessek azokban a témákban, amelyekkel hozzám fordulsz.

2012-ben végeztem fókusz trénerként, azóta kísérek egyéneket és csoportokat a fókuszolás módszertanával. 2016-ban végeztem el az első coach képzésemet, és azóta 250 ügyféllel, több mint 1200 óra egyéni coaching tapasztalatot gyűjtöttem. Fókuszolás-orientáltan dolgozom, abban segítek, hogy (szó szerint is) „jobban érezd magad”.

Rendszeresen járok szupervízióba, munkám során fontos az etika és a titoktartás. A szaktudásom mellett szakmai alázattal, kíváncsisággal és szeretettel várlak!

Főbb tapasztalataim segítők támogatásához:

Diplomás mentor coach és coach szupervizor, ICF-regisztrált mentor coach, és a New York-i Fókusz Intézet által minősített fókusz tréner vagyok.

2011 óta vagyok óraadó a BMGE tanácsadó szakpszichológus képzésén. 2018 óta képzek trénereket, 2022 óta szervezetfejlesztőket.

2019-ben szereztem meg az ICF, Nemzetközi Coaching Szövetség PCC minősítését.

Több mint 2000 órát töltöttem önismereti és terápiás munkával, hogy az üléseink tényleg Rólad szóljanak.

VÉGZETTSÉGEIM

  • 2024    PersonalGuide® szakértő
  • 2024    PTF Mentor coach és coach szupervizor diploma
  • 2024    Watson Team coach
  • 2020    Profiles XT  minősítés
  • 2020    Gestalt Coach képzés, Gestalt Coaching Center
  • 2019    ICF, Nemzetközi Coaching Szövetségnél PCC minősítés, megújítva 2022-ben
  • 2019    PersoLog DISC minősítés
  • 2018    Action learning team coach (Gestalt Coaching Center)
  • 2018    Business Motivators minősítés, Psidium Kft.
  • 2017    Megoldásközpontú egyéni és Team coach végzettség, Solution Surfers
  • 2017    DISC minősítés, Psidium Kft.
  • 2016-  Rendszeres szupervízió (Horváth Tünde MCC, Szabó Marcell MCC, Izsák Norbert MCC, stb.)
  • 2016    ARPe minősítés, Erős Ila és Rich Bents
  • 2016    COACH végzettség, Lemma Coaching School 
  • 2012    GPOP minősítés, Rich Bents
  • 2012    FÓKUSZ TRÉNER, New York Focusing Institute- Szomato-Pszichoterápiás Egyesület, 250 órás
  • 2011    SHL tesztek visszajelző minősítés
  • 2011    HOGAN visszajelző
  • 2007, 2008, 2009, 2013: IKT Integrált Kifejezés- és Táncterápiás képzés, összesen 1200 óra
  • 2007    AKKREDITÁLT TRÉNER  (Barlai Róbert – Synalorg Kft.)
  • 2005    Szervezetfejlesztő, közgazdász diploma Budapesti Corvinus Egyetem
Szolgáltatásaim

Kiknek és miben tudok segíteni?

Vezetőknek,
céljaik eléréséhez

Vezetőknek, csapatuk fejlesztésében

Magánembereknek, saját útjuk támogatásában

Coachoknak és segítő szakembereknek, segítői küldetésük gondozásában

Ajánlások, visszajelzések